Nyugodt baba, Nyugodt mama

Nyugodt baba, Nyugodt mama

Nagy segítség kismamáknak – könnyebb és biztonságosabb szülés

2015. május 18. - *candy*

 

Amikor egy nő tudomást szerez arról, hogy babát vár – néhány kivételes esettől eltekintve – határtalan boldogságot él át, ám ezzel egy időben számtalan kérdés és kétség is felvetődhet benne. Mi lesz az eddigi életemmel? Mi lesz a testemmel? Miként változik majd a kapcsolatom a társammal? Hogyan fogom világra hozni a kisbabámat? – és a sort még hosszan folytathatnánk

sote_anyaknapja_5.jpg

A szülés előtt álló kismamák leginkább az elhúzódó, fájdalmas vajúdástól tartanak, főleg akkor, ha első gyermeküket várják, vagyis ezen a téren nem rendelkeznek saját tapasztalatokkal. Ma már számtalan olyan módszer és eszköz áll a szülésznők és az orvosok rendelkezésére, amellyel könnyebbé, komfortosabbá tehető a vajúdás és az azt követő kitolási szakasz, most azonban újabb színnel bővül a paletta.

 A könnyebb és biztonságosabb szülésért

A szülés során fellépő kellemetlenségek mellett sok leendő anyuka aggódik amiatt, hogy mennyi időre lesz szükség szervezete regenerálódáshoz, az esetleges gátmetszés gyógyulásához. Abban, hogy a baba érkezésekor minden zökkenőmentes legyen, sokat segíthet mind a testi, mind a lelki felkészülés, ez utóbbi részét képezheti a Gynotal szülészeti gél alkalmazása. Ez a zselé nagy megkönnyebbülést hozhat a kismamáknak a nehéz pillanatokban is: használatát követően olyan filmréteg képződik a hüvely falán, mely elősegíti, hogy a baba könnyebben jusson át a szülőcsatornán, miközben védi a hüvelyfalat és a gátat a sérüléstől, biztonságosabbá téve a szülést. Azoknál a kismamáknál, akik a Gynotal gél használata mellett döntöttek, ritkábban végeznek gátmetszést a szakemberek és gátrepedés is ritkábban fordul elő.

Rövidebben, könnyebben

Nemzetközi vizsgálatok is kimutatták, hogy a szülést segítő gél alkalmazásával körülbelül egyharmadával csökkenthető mind a vajúdás, mind a kitolási szakasz hossza, ami jelentős segítséget nyújt a kismamáknak, főleg akkor, ha úgy döntenek, hogy fájdalomcsillapító nélkül szeretnék világra segíteni a gyermeküket.

 “A tágulási szakasz hossza egy először szülő kismamánál körülbelül 8-10 óra, a többedszer szülő hölgyeknél pedig megközelítőleg 4-5 óra. A kitolási szakasz ½-1 óráig tart, ami a vajúdáshoz hasonlóan jelentősen csökkenthető a Gynotalnak köszönhetően” – tudtuk meg Dr. Ács Nándor egyetemi docenstől, a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatójától.

 A hazai tapasztalatok

“Rendkívül jó tapasztalataink vannak a szülést segítő gél használatával kapcsolatban, hatékonyan támogatja ugyanis a tágulási folyamatot és a kitolási szakaszban is könnyebb az előrehaladás. Mindez azért történik, mert a Gynotal gél fellazítja, felpuhítja a méhszájat, a hüvelyt és a gátat, valamint a környező szöveteket. A zselé másik nagy előnye, hogy állagának köszönhetően csökkenti a kisbaba feje és a szülőcsatorna között fennálló súrlódást” – folytatta Dr. Ács Nándor.

 

Mivel a zselének semmiféle mellékhatása nincs és használata nem rejt kockázatot sem a születő babára, sem az anyára nézve, a hazai kismamák is érdeklődve fogadják az új terméket.

A Gynotal használata egyszerű és nem jár kellemetlenséggel: a két különböző összetételű gélt az orvos vagy a szülésznő juttatja a hüvelybe a tágulási és a kitolási szakasz során, speciális applikátor segítségével.

Mit tud a Gynotal?

  • Hatékonyan csökkenti a szülési folyamatot
  • Segítséget nyújthat az elhúzódó szülés során
  • Fokozza a gát és a hüvely védelmét
  • Korábbi császármetszés esetén is használható
  • Segíti az esetleges hüvelyi beavatkozásokat (vákuum, fogó)
  • Vízben vajúdás és szülés esetén is hatékonyan alkalmazható
  • Nem tartalmaz semmilyen gyógyszer hatóanyagot
  • Nem szívódik fel a szervezetben
  • Nincs káros hatása sem az anyára, sem a babára nézve (Nemzetközi irányelveknek megfelelően végzett tesztek alapján)

 

További információ:

www.konnyebbszules.hu

Hargitai Bea anyák napi ajándéka

sote_anyaknapja_2.JPG
Várandóssága utolsó fázisába lépett az egykori modell, Hargitai Bea, aki anyák napja alkalmából szülést segítő gél - csomaggal ajándékozta meg a SOTE szülészeti osztályát. Bea teljesen elámult a néhány órás csöppségek láttán, szinte a könnye is kicsordult a meghatottságtól.

„Nagy megtiszteltetés, hogy én adhattam át Dr. Ács Nándor igazgató úrnak a szülést segítő Gynotal géleket. Nagyon örülök, hogy megismerhettem ezt a terméket, ugyanis sok olyan történetet hallani, hogy a kismamák kevés segítséget kapnak és nagyjából minden miatt aggódnak a várandósság ideje alatt. Szerintem egy terhes nőnek óriási támaszt jelenthet, ha tud olyan módszerekről, készítményekről, amelyekhez bizalommal fordulhat. Én is, - így a várandósságom vége felé közeledve, - egyre inkább izgulok. Ez egy felfokozott érzelmi állapot egy nő számára, és ha legalább egy terhet le tudnak venni a vállunkról, az máris hatalmas megkönnyebbülés. A pozitív tapasztalatokat és a szakorvosi véleményeket hallva úgy gondolom, könnyebben és gyorsabban regenerálódhatok majd a szülés után:  a  gél lerövidítheti a vajúdást, védi a gát és a hüvely falat a sérüléstől, ennek ismeretében pedig máris nyugodtabban gondolok a vajúdásra” – mondja mosolyogva Bea, aki már nagyon izgatott, hisz’ a kis Jason szinte bármikor megérkezhet.
 
„Az édesanyáknak rendkívül hasznos a szülést segítő gél. A Gynotal a nagyon megterhelő vajúdás folyamatát, - mind a tágulási, mind a kitolási szakaszt - jelentősen le tudja rövidíteni és meg tudja könnyíteni. Nálunk, a szülészeti klinikán igyekszünk a kismamáknak olyan körülményeket teremteni, ahol életük legcsodálatosabb, de egyben legkeményebb eseményét olyan körülmények között tudják átélni, melyek főként a szülés pozitív emlékét mentik majd el. A meghitt légkör részét képezik az építészeti körülmények, a babák körültekintő ellátása, és természetesen minden olyan plusz lehetőség, mely fokozza a leendő édesanyák komfortérzetét. Emiatt nagyon örülünk, hogy klinikánkra is eljutott a szülést könnyítő gél, mely minden bizonnyal nagy segítséget fog nyújtani a kismamáknak” – fejti ki Dr. Ács Nándor, a SOTE II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója.
 
Forrás, fotó: www.konnyebbszules.hu

 

Két kiemelten fontos dolog, amire oda kell figyelned, ha gyermeket vársz

 img_8449.jpgFotó: Just Creative

Egy várandós anyuka életébe hirtelen gördülnek olyan akadályok, melyeket eddig nem kellett áthidalnia, vagy épp nem igényelt túlzott odafigyelést. Azonban, ha már két életért felelsz, sokkal jobban ügyelned kell magadra és a picire is.

Egy második gyermekét váró anyukának természetesen sok esetben nehezebb a dolga, mint egy újdonsült kismamának, ugyanis előfordul, hogy nem tudja kire bízni a gyermekét, miközben kímélnie kell magát, a testét. Több olyan mindennapi tevékenység van, melyet érdemes kerülni a terhesség utolsó hónapjaiban.

  1. Nehéz tárgyak emelése, hát terhelése

No és ki fürdeti meg a gyerkőcöt, ha az apuka dolgozik? Nem egyszerű feladvány, de van megoldás. Ha már nagyobb a gyermek, akkor tanítsd meg neki, – persze a körültekintő jelenléteddel – hogy másszon be a kádba, ha viszont még kicsi és muszáj megemelned, akkor mindig guggolásból, teljes testtel emelj, ne csípőből!

  1. Egészséges táplálkozás, energia megőrzése

Válts étrendet és ha eddig naponta háromszor ettél, akkor most egyél hatszor, keveseket. Csak könnyű ételeket fogyassz, sovány tejtermékeket, gyümölcsöt és zöldséget! A magzatvédő vitaminok mellett fontos, hogy kálciumban gazdag élelmiszert jutass a szervezetedbe

Az egészséges táplálkozás mellett kiemelt szerepe van a kiegyensúlyozott mozgásnak és a sok pihenésnek. A terhestorna azért is rendkívül hasznos, mert energikusabb leszel és a mozgás következtében több oxigén jut az agyadba, melytől frissebbnek érzed magad. Természetesen gyermekes anyukaként a tornát kitűnően helyettesítheti a gyerkőccel való játék, foglalkozás. Azonban egy kis délutáni pihenőt is iktass be, hidd el, nagyon jól fog esni!

A végére pedig egy remek hír: A vajúdás és a szülés valószínűleg sokkal rövidebb és könnyedebb lesz, ugyanis a méhnyak már rugalmasabb.

A második terhesség időszaka sok kismama számára gyorsabban telik, így úgy érzik, hogy hamarabb elrepült az idő, és máris kezükbe foghatják a csöppséget.

Forrás:

http://napidoktor.hu/blog/babahaz/babavaro/elso-vs-masodik-terhesseg/?utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=elso-vs-masodik-terhesseg

Érte megérte! - Jön a baba Hadas Krisztával

Tovább az origo cikkére

 

Mostanában az van, hogy már nem csak a szoláriumban sült, barnítóval kenegetett, csücsörítős playmate-ek, akiknek a mellbimbói kis híján kinyomják a szemüket, és akik nagy valószínűséggel megtalálhatók autószerelő műhelyek és egyéb férfias munkahelyek falain - szóval nem csak ők vetkőzhetnek

Bármelyik pillanatban megérkezhet Gombos Edina kisfia

blog_ge.jpg

Az Aktív műsorvezetőnője a természetes szülés híve

Gombos Edina majd’ kicsattan a boldogságtól. Gömbölyödő pocak ide vagy oda, a TV2 népszerű műsorvezetőnője tökéletesen megőrizte nőiességét, sőt a várandósságát beárnyékoló betegséget is legyőzte. A véghajrát pedig egy szülést segítő géllel kívánja könnyebbé tenni.

„Most már ugyan tapasztaltabb kismama vagyok, tudom, mit jelent életet adni egy gyermeknek, de hazudnék, ha azt mondnám, hogy nincs bennem félelem. Ez az érzés szerintem teljesen természetes minden leendő anyuka életében. Főleg úgy, hogy a várandósságomat az utolsó három hónapban beárnyékolta egy betegség: vesekövem lett, amivel azért bevallom, megszenvedtem, most is kezelnek vele. Ettől függetlenül próbálok a pozitívumokra koncentrálni, még így a fájdalmak közepette is, hisz igazából már bármelyik pillanatban megszülethet a mi kis második kincsünk. Nagyon remélem, hogy a sok gyógyszerezés ellenére hamarosan egy egészséges kisbabát tarthatok a karomban” – mosolyog Edina, aki nemrégiben kendőzetlenül mutatta meg testének csodás átalakulását, bizonyítva ezzel, hogy a várandósság alatt is nő maradhat egy nő.

„Magyarországon én úgy látom, kevés kismama tudja, hogy milyen hasznos lehetőségek vannak, melyekkel megkönnyíthető egy szülés. Hacsak a szülészorvosuk nem ismer és használ valami olyan módszert vagy készítményt, mely segíti a várandós nőket. Nekem a Gynotal gélt ajánlották és mivel nagyon sok pozitív véleményt hallottam róla, így mindenképp alkalmazni fogjuk a szülés során. Kíváncsian várom, hogy mennyiben segíti meg a pici jövetelét. A kislányomat természetes úton hoztam világra és alapvetően ezt célozzuk most is. A vesekő még közbeszólhat, de remélem, megkímél a szülőszobán. A szülést segítő gél hatására lerövidül a tágulási és kitolási szakasz. Az orvosomtól tudom, hogy a tágulási szakasz hossza egy először szülő kismamánál körülbelül 8-10 óra, a többedszer szülő hölgyeknél pedig megközelítőleg 4-5 óra. A kitolási szakasz ½-1 óráig tart, ami a vajúdáshoz hasonlóan jelentősen csökkenthető, valamint elkerülhető a gátmetszés a Gynotalnak köszönhetően” – bizakodik Edina, aki kislányához hasonlóan most is nagyobbacska gyermeket vár, így még boldogabbá teszi a könnyebb szülés gondolata.

Edina úgy érzi a kislánya, Miri születése óta eltelt hat év még inkább felkészítette az anyaságra, nyugodtabban, kiegyensúlyozottabb lélekkel várja a csöppséget.

„Úgy érzem, nagy meglepetések már nem érhetnek, de azért persze más egy kislányt várni, és más most egy kisfiút. Most válik teljessé a családunk. Miri olyannyira lelkes, hogy mindennap megkérdezi, hányat kell még aludni a kistestvére érkezéséig. Ha én azt tudnám pontosan!” – nevet Edina, aki, ha kisfia tartja az ütemtervet, egy, másfél hét múlva már biztosan babázhat.

Fotó: www.konnyebbszules.hu

süti beállítások módosítása